A vizualizáció hatalma

2018.09.30

A program első leckéjében az élet értelméről volt szó. Arról, hogy mindannyiunk okkal és céllal érkeztünk a Földre. Mindannyiunk életének célja van. 

Vannak olyan élethelyzetek, és ezek következtében kialakult állapotok, amikor elveszti az ember az életkedvét, elveszíti hitét, és az utat is maga elől. 

Vannak olyan eszközök, amelyek ilyenkor a segítségünkre lehetnek, és alkalmazva őket mindig szem előtt tudjuk tartani céljainkat. Ma egy ilyen módszerről, kezünkben lévő eszközről szeretnék írni, mégpedig a vizualizációról.

Mi az a vizualizáció? 

A vizualizáció egy olyan technika, amely emeli az emberi elme tudatossági szintjét, és rendkívül fontos szerepet tölt be céljaink elérésében

A vizualizáció egyfajta gondolati folyamat, melynek során képeket, képsorozatokat hozunk létre, ezeket látva lelki szemeink előtt.

Egy a Harvardi Egyetemen végzett kutatás eredményei azt igazolták, hogy, ha el tudjuk képzelni, lelki szemeink előtt meg tudjuk jeleníteni céljainkat, akkor jó eséllyel, el is tudjuk érni!  Persze tenni is kell érte, nem elég csak elképzelni! :)

 Mi emberek ezen a téren is különbözőek vagyunk! Vannak, akiknek szinte elsőre megy, és nem okoz semmi problémát elképzelni azt, ahogyan céljaik valóra válnak, másoknak nehézségeik akadnak ezzel kapcsolatban. Ha így van sem szabad feladni, mert idővel, gyakorlás által egyre   könnyebbé válik, és az eredményét is látni fogod!

Kezdd el a gyakorlást még ma! Kattints a következő linkre, ahol lépésről lépésre végigvezetlek a gyakorlaton! Utána már tényleg rajtad a sor!


Forrás:

Stumbrys, T., Erlacher, D., Schädlich, M., & Schredl, M. (2012). Induction of lucid dreams: A systematic review of evidence. Consciousness and Cognition, 21(3), 1456-1475.