Nem tudok élni nélküle - gondolatok a társfüggőségről

2017.10.22

Nem tudok élni nélküle vs. Nem akarok élni nélküle. Ha jól megfigyeljük e két mondat egyetlen egy szóban különbözik, mégis mennyire más jelentést képvisel. Mennyire nem mindegy, hogy valamire képtelen vagyok, vagy éppen arról van szó, hogy képes lennék az adott dologra, de nem akarom.

A társfüggőségben szenvedőkről elmondható, hogy képtelenek önállóan létezni egy szeretetkapcsolatban, állandó jelleggel, a másikkal egyfajta szimbiotikus állapotra vágynak. Fokozott szeretet és törődés iránti igénnyel rendelkeznek, ezt a fajta vágyukat kielégíteni igen nehéz feladat, miután szeretetből és törődésből számukra sosem elég.

Alapvető szükségletünk a biztonság iránti szükséglet. Aki társfüggőségben szenved, nem képes önmaga betölteni ezt a szükségletet, ezért a biztonság érzését attól a számára fontos személytől várja, aki pillanatnyilag a mindent jelenti számára. Ugyanis fontos jellemzője a társfüggőségnek az, hogy idővel a világ elkezd bezárulni, és kizárólagos szerepet kap az a személy, akitől a szenvedő fél érzelmileg függ. Ennek következményeként következik az be, hogy ami korábban fontos volt, elveszti jelentőségét, pl. egy hobbi. Vagy akár kapcsolatok is, amelyek idővel teljesen leépülhetnek. Csak egy kapcsolat lesz már fontos, ami a mindent jelenti. A társfüggő személy egy ponton túl már teljesen elveszítheti egyéniségét, és életét, döntéseit, tetteit teljes mértékben a másik akaratához igazítja.

Általában az ilyen kapcsolatokban egy idő után megjelenik az elégedetlenség, miután, ahogy korábban fogalmaztam, törődésből és szeretetből sosem elég. Jellemző a féltékenység is. Illetve a túlzott ragaszkodás, melyek együttesen egy olyan helyzetet teremtenek, melyben egy idő után, a másik fél azt éli meg, hogy nem kap levegőt, megfullad. Ez az érzés, menekülésre készteti.

Amikor tudatosul a függőségtől szenvedő személyben az, hogy veszélyben a számára mindent jelentő kapcsolat, az is előfordulhat, hogy önmaga ellen fordul, de vannak olyan is, akik csak hangoztatják öngyilkossági szándékukat, ezzel szeretnék megakadályozni azt, hogy társukat elveszítsék.

Ha a kapcsolat mégis véget ér, elviselhetetlen üresség és magány lesz úrrá a függőségben szenvedő személynél, továbbá mivel a biztonság iránti szükséglet nincs betöltve, intenzív szorongás jelentkezhet. Így mindennél fontosabb lesz számára az, hogy minél előbb találjon valakit, aki az elveszített személy helyébe léphet. És, ha ez bekövetkezik, kezdődik minden elölről, mint egy ördögi kör.

A társfüggőség gyökere a gyermekkorba nyúlik vissza. Társfüggőségben szenvedő személyektől gyakran lehet a következőket hallani: ,,Mindenem megvolt, mégsem voltam boldog." ,,A szüleim nem szerettek eléggé." ,,Nem szerettek úgy, ahogy én szerettem volna." ,,A szüleimnek sosem voltam fontos igazán."

Az ilyen körülmények között felnőtt gyerekek, később felnőttként, a ki nem elégített szeretet vágyukkal érkeznek kapcsolataikba, és azzal az elvárással, hogy a másik majd pótolja mindazt, amit gyermekként nem kaptak meg.

Sajnos ez a vágyuk a legtöbb esetben nem teljesül. Továbbra is hiányérzettel kell megküzdeniük, és azzal a gondolattal, hogy a jelenlegi partner sem tud "eléggé" szeretni.

A társfüggőség gyógyításában is eredményesnek bizonyul a pszichoterápia, ezen belül is a kognitív viselkedésterápia. A terápia több hónapig, akár évig is eltarthat.

Amennyiben a terápia sikeresnek bizonyul, igen kicsi a visszaesés esélye.

Felhasznált irodalom:

Belső Nóra (2011): Utak Egymáshoz. Jaffa Kiadó, Budapest